A történet eleje kissé meglepő volt számomra, többször is visszatekertem, hogy megnézzem, tényleg jól látom-e… Egy aprócska kisfiú szaladt fel egy épület tetejére lélekszakadva, majd ott átnyújtott egy rózsát egy… másik kisfiúnak. Na, itt már gyanús volt a dolog, és meg is mondom frankón: engem aztán nem lehet átverni!!! Hiába volt a két, jelen pillanatra már felnőtt fiú között állítólagos “barátság” csak, amit mondtak… na, de ne ugorjunk ennyire előre.
Jelen pillanatban Usagi és Mamo-chan épp egy botanikus kertben sétálgat, és a virágokat nézik, amikor egyszercsak virágözön kíséretében megjelenik egy fiú, aki Mamorut nevén szólítja, és mosolyogva közli vele, nem felejtette el az ígéretét. Majd félreérthetetlenül megfogja a fekete hajú srác kezét, aki sem hebegni, sem habogni nem tud. Persze Usagit sem kell félteni, ő bátran kijelenti, a kedvesen mosolygó barna fiú szálljon le az ő Mamo-chanjáról, mert mint mondta: a fiú az övé. Nyuszikánk ezúttal a rövidebbet húzza, de a kedves és aranyos barátnői (akik mindenhol megjelennek, miért is ne?) megvédik. A nap további részében azonban a szőke hajú kétcopfos kislány elég erősen elgondolkozik. Azt ugyan elveti, hogy Mamoru a fiúkat szeretné, de a tény, hogy a fiú nem mesélt barátjáról, kissé lelombozza.
Másnap reggel, mikor a lánycsapat iskolába indul, Rei furcsa energiát észlel. A helyszínre sietve elalélt, majd később támadó embereket és egy idegen növényt találnak, ami hirtelen lábra ugrik (szó szerint így történt), átváltozik és harcra szólítja a sailor senshiket. Na, nekik sem kell több, visszafelelnek a maguk fegyvereivel, s mikor Sailor Moon megadja a végső csapást, feltűnik az igazi támadó – a tegnapi fiú! Nem gondolná senki sem ezek után, hogy közönséges emberrel állunk szemben, sőt, a Fiore névre hallgató, zöld bőrű és kék hajú (nem ismerős valahonnan? segítek: Eiru volt ilyen!! cukipofaaaaa) srác nem is titkolja kilétét. Rettenetes erejével elsöpri a “kisebb bolygókat”, ám mikor a Holdra akarna támadni, feltűnik Tuxedo Mask – akit balszerencséjére az idegen régi barát halálosan megsebez, majd elvisz magával a KAR-JA-I-BAN (újabb gyanús képsorok következtek ezután…)
A lányok első kábulatukból magukhoz térve természetesen elhatározzák, megmentik Mamo-chant, ehhez pedig a Sailor Teleportot használják, hogy arra a fura és energiával telített meteorhoz igyekezzenek, ahol Mamorut feltételezik. Az üstökös tele van virágokkal, így már tök nyilvánvaló, jó helyen járnak. Nem is kell sokat várniuk, egy apró ellenség után feltűnik a fő gonosz is, aki miután ismerteti szándékát (világuralom, mi más? ja és persze Mamoru…), rögtön rájuk is támad. Elkeseredett harc kezdődik, amiben ezúttal érdekes módon nem a fegyver és a Moon Princess Halation hoz győzelmet, hanem a lélekig elható szavak. Ugyanis Fiore alapvetően nem gonosz, csak a mellkasán levő virág bolondította meg. De ha nincs virág, nincs bolondság. Igenám, de … akkor nincs üstökös sem!
A lányoknak és Mamorunak (aki közben előbukkant a rehabilitációs kristályból, és tök egészségesen!!) gyorsan el kell hagyni a meteort. Ehhez most a Silver Cristal-t használják, de sajnos túl sok energiát fektetnek bele, és megtörténik a legrosszabb: a Serenity hercegnővé változott Sailor Moon szemei elsötétülnek, benne a láng kihull és a lány ájultan esik szerelme karjaiba.
Senki se féljen, a történetnek ezúttal sem negatív a vége, de hogy pontosan miért történt, azt nem mondom meg – nézze meg mindenki maga. Alapvetően úgy is jó, ha a Return and Romance, azaz a Sailor R után nézitek meg, így legalább nem kell megszakítani a sorozatot. Amiért különösen tetszett, hogy a visszatérő elemek (pl. a sailor senshik átváltozása, harci erejük előhívása) nem vettek el sokat az amúgyis csak 1 órás kis szösszenetből (a moviek hosszabbak szoktak ám lenni!), sőt, még új képeket is láthatunk – pl. amikor a lányok a bolygón hívják elő erejüket. Mint azt már említettem, felbukkan Serenity hercegnő és Endymion herceg is, ráadásul az egész telis-tele van aranyos és csöpi képekkel. Jó, persze, csodát senki ne várjon, a mai animékkel nem veheti fel a harcot (báááár… ezzel lehet, hogy még magam is vitáznék), viszont a történet szép, a zenék a megszokottak, a remastered változat pedig önmagáért beszél. És még akkor is kötelező darab, ha semmi OLYAN nem történik benne…
FONTOS!!! Mivel kérték tőlem, feltöltöttem a R sorozatot megauploadra, de nem szeretném közzétenni más csapat fáradtsággal készített munkáját a saját nevem alatt (nekem sem esne jól… a videókat meg sajnos már átneveztem – tudom, rossz szokás :P). Aki mégis szeretné a videót (japán hang, angol felirat, az SMC munkája), az írja meg hozzászólásban az e-mail-címét, s megadom a linkeket 🙂
Kicsit durva amúgy, hogy a csávesz egy az egybe tök úgy néz, mint Eiru xD -am jó képeket vágtál ki XD
Egész végig azt vártam, hogy majd felbukkan a kedvenc földönkívülim, dehát… ez (se) nem történt meg… XD
Én kérném a részeket: aenigma89@gmail.com
Am jó kis írás:D
SZERETNÉM HA ELKÜLDENÉD NEKEM A RÉSZEKET.
IMÁDOM A SAILOR MOONT. KÖSZI
Ha megadod az email-címed, mindenképp. De csak az R-sorozatot raktam fel, csak azt tudom adni.
Szia, elkérhetném a linket ehhez a részhez, kiváncsi vagyok rá nagyon :)) köszi imii17@freemail.hu
Megtennéd, hogy elküldöd? Nagyon szépen köszönöm. Még egy kérdés… Emberi nyelven 🙂 a 2-5 évad honnan szerezhető be? Köszönöm a segítséged.
Szia! Ha adsz egy emai-címet, elküldöm. A 2-5. évadról meg csak annyit, hogy EZ a második évad (első a C – Classic, utána jön az R – Return and Romance, aztán az S – Super, az SS – Super S, majd a Sailor Star). Én innen szedem:
http://www.sailormooncenter.net/
Ami még nincs fenn, azt szerintem hamarosan felrakják.Csak… idő kérdése 🙂
Pontosítok, bocsi. Ez a második évad, az R movieja (nem néztem körül, sorry). De ha kéred, a második évadot is tudom adni – így azt már nem kell leszedned. Csak add meg az email-címed 🙂