… a kb. 1 órás gyötrelem. Ó igen, gyötrelem, hogy miért? Nos, kezdjük az alapoktól, azaz induljunk ki az animéből/mangából.
Történet:
Nakahara Sunako egy nem gyengén komplexusos leányzó. Hogy pontosan miért? Egyszer egy fiú közölte vele, hogy nem szereti a csúnya lányokat, ettől szegény lány annyira befordult, hogy teljesen megfeledkezett női lényéről és nem érdekelte semmi, ami csak egy kicsit is nőies. Imádja a sötétséget és
mindent, ami a sötétségben él. A szobája tele van horrorisztikus dolgokkal. Van néhány „babája”, amik természetesen nem az átlagos barbie babák, mint ahogy az lányoknál várható lenne… Nem ám, Sunakónknak három „barátja” egy Hiroshi-kun, valamint Akira-kun nevű anatómiai babákban, valamint a csontváz, Josephine-ben testesül meg (utóbbi esküvőjén részt is vehetünk az anime során, George nevű hasonló karakterrel él majd boldog házasságban XD).
Sunako, hála nagynénjének együtt élni kényszerül négy eszméletlenül jó pasival, akikért az egész iskola oda van, meg persze mindenki más is, aki csak összefut velük.
Lássuk őket szépen sorban:
Takano Kyouhei egy kissé agresszív fiú, ami elnézve múltját nem is igazán furcsa.
Kyouhei nem csak a női nem figyelmét kelti fel, hanem a férfiakét is. Egy klub tulajdonosa el is raboltatja őt, csak azért, hogy aztán jó pénzért eladja valami gazdag némbernek, vagy pacáknak – ez persze meghiúsul, mivel barátai a segítségére sietnek. Nem árulnék el többet róla, elvégre akkor spoilerrel lennék tele.
Oda Takenaga, nos őt nevezhetnénk az észnek a csapatban. Rendkívül okos, szereti a növényeket,
és hihetetlen nyugalommal tudja kezelni Kyouhei kitöréseit, akárcsak Ranmaru perverz megnyilvánulásait, vagy Yuki vinnyogását. Kedves és megértő karakter – akit valljuk be, nem lehet nem szeretni, természetesen ez igaz a többi srácra is.
Barátnője Noi-chii egy eszméletlen karakter, haláli beszólásokkal és megnyilvánulásokkal. Édes kis párocskát alkotnak az animében. Ó és meg kell jegyezni, hogy Sunako mellett Noi még a másik karakter, akit szeretünk, mert nem az a tipikus hisztis-vinnyogó karakter. Mellesleg leányzónk lelkesen próbálja összeboronálni Sunakót és Kyouheit -több-kevesebb sikerrel XD
Morii Ranmaru, az ügyeletes Casanovája a sorozatnak. A női nemet abszolút nem veti
meg és kikezd minden egyes nővel, aki az útjába kerül, lehet az házas vagy facér, fiatal vagy idősebb. Igen, őt ezért szeretjük XD. A sorozatban feltűnik mennyasszonya, egy kedves és csendes leányzó, akit jó párszor sikerül kiakasztania a nőügyeivel – de Ranmaru is képes a változásra, úgyhogy a remény hal meg utoljára xD
Toyama Yukinojo, akit mindenki csak Yukinak hív, az egyetlen a fiúk között, akit inkább viselne el az ember lányként, mint fiúként, de ez most mellékes XD Kedves és naiv fiú, akit szintén imádnak a lányok, korábban említett fiaink pedig „imádják” őt lánynak öltöztetni (az idézőjel nem véletlen, hiszen akármilyen zűrbe keveredik Kyouhei vagy Sunako, valahogy mindig szegény Yukira jutnak a női szerepek XD).
Kiket is kellene még megemlíteni… ó igen, Sunako édes-kedves nagynénjét.
A mi Oba-sanunk, megegyezik a srácokkal, rögvest a kezdetekkor. Hogy miben is állapodnak meg? A fiúk ingyen élhetnek a házában, egészen addig, míg elvégzik az iskolát, cserébe azonban „Hölgyet kell faragniuk” szeretett unokahúgából, Sunakóból. A fiúk természetesen azonnal beleegyeznek, elvégre elnézve Oba-sant, az unokahúgi sem lehet rossz bőr – gondolják ők. Ám első találkozásuk után már mégsem tűnik ez olyan könnyű feladatnak. Mint már említettem Sunako rajong a sötétségért, ebből következően a fiúk ragyogó megjelenése eléggé feszélyezi őt.
Mielőtt elregélném itt az egész sorozatot, azt hiszem itt kell magam leállítani. Még egy bandát említenék meg a szereplők sorából, ők pedig a Goth lányok, akik az egész sorozat során követik fiainkat és ácsingóznak utánuk, természetesen mind hiába. Kedvenc mondatuk a Goth-Goth-Loli-Loli, ami egy idő után elég idegesítő, de szerencsére nincsenek sokat a középpontban – vagyis soha nincsenek a középpontban, de szerintem értitek mire gondolok XD.
Ennyit tehát az anime/manga lényegéről. Lássuk miért is kezdtem el írni ezt a bejegyzést. Még hajnalban rátaláltam a sorozat január 15-én indult dorama változatára. Nagy reményeket nem fűztem ugyan hozzá, de gondoltam miért is ne adhatnék neki egy esélyt. Elvégre úgy mégse húzhat le az ember valamit, hogy nem látta. Nem tudok rá jobb szót a borzalomnál… Nem sok doramát nézek, épp ezért, lehet nem is igazán van jogom ezt kijelenteni, de ha már csinálnak egyet, akkor az legyen már legalább egy kicsit hű az eredetihez… és ne hozzunk bele felesleges karaktereket, célzok itt Oba-san kisfiára – aki fogalmam sincs miért lakik együtt a már említett 5 főszereplővel. Volt egy jelenet a filmben, amikor is Oba-san elveszíti a férjét, a kisfiú ezután megvigasztalja… ez mind szép és jó meg aranyos, csak nem értem, miért vették el ezt a részt Sunakótól, elvégre itt eredetileg ő vigasztalta nagynénjét és szerintem ennek köszönhető, hogy annyira jóban vannak… mindegy… a hab a tortán nem ez, de nem ááám. Sunako-chanunk BARÁTNŐJE az, aki számomra mindent vitt, pár szóban úgy tudnám leírni, hogy a perverz-pszichopata-kukkoló-fotós kislány, Yuki-chan. Kyouheiről állati kis fényképgyűjteménye van. De nem ő ám az egyetlen ilyen agyhalott idióta, van ám még pár olyan karakter, aki teljesen felesleges, a rész végén szintén láthatunk egy hölgyikét, amint épp Kyouhei kabátjában pózol vadul és majd elalél… nocomment.
És ha már a felesleges karaktereket megemlítettem, inkább nem is írok semmit a belőlük fakadó szintén felesleges jelenetekről. Lássuk inkább főszereplőink szépen sorban:
Sunako:
Omasa Aya alakítja. Még mielőtt elkezdődött a sorozat, láttam róla képet… nem sok reményt fűztem hozzá, ennek ellenére, megkockáztatom, hogy ő lett az egyetlen színészileg, karakterileg értékelhető karakter. Ahogy suhan a házban kis fekete palástjában, ahogy gubbaszt a szobában az nagyon el lett találva. Az ominózus „hogyan is tudjuk meg, miért van ez a lány így megzuhanva magától” jelenettel nem voltam nagyon kibékülve, de még az sem volt kifejezetten rossz. A hajvágás jelenet már inkább fura volt, tekintve, hogy a fiúk vágták le a haját, holott ezt ő maga teszi meg az anime egyik részében – tartsatok szőrszálhasogatónak, nem érdekel, még ez sem volt olyan rossz. Sőt, a vége felé volt egy aranyos jelenet Kyouhei-el, aki közölte vele, hogy egyáltalán nem csúnya stb-stb.
Kyouhei: jaj istenem, hát semmi bajom Kamenashi Kazuyával, de szegénykém előadása számomra
nagyon erőltetettre sikeredett. Voltak pillanatok, ahol nagyon jól megragadta a karaktert, viszont abszolút nem áll jól neki ez a Kyouhei-style, ha mondhatom ezt így.
Takenaga: nah Uchi Hirokira még mondhatom is, hogy egész tűrhető volt, de őt egy rész alapján nem igazán tudtam eldönteni, hogy szeressem-e, vagy ne.
Ranmaru: az egyértelmű SZÖRNYŰ választás, Miyao Shuntaro
(sorry, én így látom) … érti ő a karakter lényegét, hozza is, csak valahogy az egész ember felépítése olyan, hogy nekem Ő NEM RANMARU.
Yuki: nah őt szerintem eltalálták, ugyanolyan idegesítő, mint az animében xD Nem, nem úgy értem, hogy nem szeretem Yuki karakterét, ő úgy jó, ahogy van. Tegoshi Yuya szerintem nagyon elkapta a karaktert, édibédin adja elő, ami egyáltalán nem hátrány.
Noi-chan: nem sokat szerepelt a részben, de az az egy-két perc épp elég volt ahhoz, hogy lássam, borzalmasan utálni fogom… úgyhogy nem is mondok róla többet, mert ez később még azért változhat. Nem szeretek elsőre ítélni, de valljuk be, az első benyomás mindenütt sokat számít (és ha lehet ne a perverzebbik benyomásra tessék asszociálni XD).
Hát így hirtelen ennyit szerettem volna kiírni magamból az első rész után. Adok még esélyt egy-két résznek, de ha ez így marad, akkor valószínűleg inkább újraolvasom a mangát és újranézem az animét XD
Köszönöm, hogy elolvastátok
A végére még egy pár közös képet azért beszúrok XD
Még esetleg annyit mondanék, hogy aki nem látta még az animét az mindenképp nézze meg, ha szereti a sírva-röhögős cuccokat. Viszont ha esélyt akar adni a live-nak, akkor inkább nézze azt és ha annak vége, akkor kezdje el az animét, mert így az első rész után szerintem elég nagy csalódás ![]()





Na ezt én se nézném meg. Az anime és a manga úgy van jól, ahogy van, azt sztem nem lehet jól átultetni doramába. Láttam már egy kettőt, igazán egyik se tetszett, mindig visszatértem az eredeti alkotásokhoz.
Huhh, na ezért félek a Live actionöktől XD
XD hát nem tudom, miért kell mindig elszúrniuk valamivel XD de ez van. bezzeg a musicaleket jól meg tudják csinálni — nem mintha bánnám XD bár azért a Kuroshitsuji musical még mindig piszkálja a fantáziám… azt vajon hogy oldják meg XD
Nem láttam még az animét, de meg fogom nézni, az biztos. A Live Action-höz még nem volt szerencsém, de valahogy fenntartásaim voltak mindig is ezzel a műfajjal szemben. És a harmadik… ezek után mindenki kicsit átérezheti az lelki állapotomat, mikor megtudtam, a Shugo Chara! Dokki Doki félig-meddig élőszereplős lesz – annak ellenére, hogy az élős musical nagyon tetszett…
De jó, hogy ezzel a kis szösszel mindenkinek elveszem a kedvét a dologtól XD
sziasztok!én még csak az animet láttam kerestem már a live action -ba is de sajnos csak angol felirattal találtam jah meg persze spanyol..Nem tudja valaki ,hogy meg van-e magyar felirattal is mert egy nagyon kicsit könyebb lenne xd köszy előre is
Parancsolj: http://www.d-addicts.com/forum/viewtopic_p1265706.htm
– egyelőre 3 részhez van felirat, de van ott egy link a fordítócsapat oldalához, nem tudom ott esetleg nincs-e több.
Szia én valahogy nem tudom letölteni,vagyis letölti csak nem tudom melyik programot kell hozzá használni…Kérlek ha tudsz segíts,nagyon megköszönném ^^
Hááát… nem tudom, hogy mit használsz vagy mit nem használsz, de én az animéket (és nem beégetett feliratos filmeket) általában a cccp-kodek pakkal ( http://www.cccp-project.net/ ) szoktam lejátszani. Ebben van lejátszó is, de ha “kicsi” a géped, ajánlom a KMPlayert, szép, sokat tud és keveset fogyaszt – Tomibito blogján olvashatsz róla többet is
Ha nem sikerül még így sem a dolog, jelentkezz újra, és majd találunk megoldást a problémádra!
szerintem meg rohadt jól megcsinálták … Bár az amikor Sunako üvölti hogy ” túl fényes ” az elléggé elcseszi mert most komolyan ilyen nincs. -Az animében még elfogadható mert attól vicces de a filmben nem olyan zsír ,meg csak annyi hogy beleraktak egy kiscsávót de az nagyon cuki xD
Hát nekem az első 2 rész bőven elvette tőle a kedvem xD majd egyszer talán végignézem, de szerintem a végére is kb. ugyanez lenne a véleményem a dologról XD maradok az animénél meg a mangánál xD
Mangát egyszerűen nem tudom elolvasni(túlságosan húzták vonták a sorit),és akkor így kerültem a filmhez .Csodák csodájára nem kaptam agygörcsöt a főszereplő nőtől Sunako szerepét ,jól alakította ,viszont a fiúk közül csak Kyouhei ,Yuki színésze találta el a karaktert.Film eleje 10/8 ,de az utána következő részek mély repülés 10/4 , ugyan azt agyák elő ,szerencsére végig néztem, ,mert az utolsó részekben fenilámist nyújtottak . Még mindig nem tudom elhíni,hogy egy ilyen pasiért ennyien bomlanának .Számomra sokat csöpögtek benne , és nem igaz,hogy egy 20 valahány éves ember ennyire teszetosza alak . Szerintem 1X meglehet nézni , nekem tetszett .